Game from Wide Screen
Image default
PlayStationXbox

Új játékon dolgoznak a Star Wars Jedi Fallen Order alkotói

Az álláshirdetés szerint egy teljesen új IP készül majd a kisebb csapatuk által.

Igazán nagy sikereket tudhat maga mögött mostanság a Respawn. A két Titanfall résszel már kivívták maguknak az elismerést, majd az utána következő Star Wars Jedi: Fallen Order-rel felkerültek az igazán nagyok listájára is. Nem lehet a felsorolásból kihagyni a battle royale játékukat sem, ugyanis az idő közben összehegesztett Apex Legends szintén hatalmas eredményeket ért el. Elképesztő számokat tud még lassan két évvel a megjelenése után is felmutatni.

A második Star Wars Jedi Fallen Order rész érkezését már tényként lehet kezelni, hiszen elsöprő siker volt a pénztáraknál és a kritikusoknál is. Ebből valószínűleg nem is olyan sokára már láthatunk egy-két dolgot, azonban szinte biztosan kell még 2-3 év az elkészültéig. Az „A” csapatot tehát tudjuk, hogy min dolgozik. Egy nemrég megjelent álláshirdetés tanulsága szerint létrehoztak egy „B” csapatot is már a Respawn-nál, akik egy teljesen új cím készítésén ügyködnek.

A leírásban megtalálható, hogy „egy új kis csapatot formálnak” ami szinte biztosan alátámasztja a fent állítottakat. Valószínűleg hamarabb fogjuk tőlük látni Cal Kestis új kalandját, hiszen az említett új projektet teljesen az elejéről kell kezdeniük. Jó azonban elgondolni, hogy több alkotás is készül már náluk egyszerre. Abban a tudatban főleg biztatóan hangzik ez, hogy 2019-ben érkezett tőlük az Apex Legends és a Star Wars Jedi Fallen Order is.

Még több a témában...

A Naughty Dog bemutatta a The Last of Us Part I egyik kulcskarakterének látványos új modelljét

Kévés Bence Mihály

Horizon: Forbidden West teszt

Orosz Ferenc

A Sony bejegyezte a PlayStation Experience végjegyét!

Héja Szabolcs