Game from Wide Screen
Image default
PlayStation

Úgy néz ki meg is van az esti State of Play egyik címe

Egy idő előtt kiszivárgott sajtóközlemény elárult pár dolgot az egyik alkotással kapcsolatosan.

Nagyon sokan várják az év első State of Play műsorát, hiszen igazán rendbe kéne tennie a Sony-nak pár darabját a kirakósnak. A Kena: Bridge of Spirits az év első negyedévére volt tervezve és semmi nyoma nincs annak, hogy el lett volna tolva, viszont még megjelenési dátumot sem tudunk és az említett időszak márciussal már le is zárul. De first party címek közül régen hallottunk a Horizon Forbidden West-ről is, ami Jim Ryan szerint idén mindenképpen érkezik.

Most azonban úgy néz ki a műsor egy másik eleméről hullt le a lepel. Valószínűleg a kelleténél hamarabb kiküldött sajtóanyagba olvashatunk a Final Fantasy VII : Ever Crisis-ről. A közlemény szerint, ez a kiadás már teljesen ki fogja használni a PS5-ben rejtőző erőt mindkét módjában. Ugyanis a lassan megszokottak alapján itt is lesz egy 1440p 60 FPS performance mód és egy 1440p 30FPS Ray-Tracing mód. 

Teljes mértékben támogatja majd a DualSense kontrollert, tehát mind az adaptív ravaszokat, mind a haptikus visszajelzést kihasználja. Két új fejezetet is elénk tár, ezek a 8.5 „All Dressed Up” és egy titokzatos 19. fejezet. Új boss harcok, fotó mód és új trófeák is várnak majd bennünket. A közlemény szerint a Final Fantasy VII : Ever Crisis április 10-én érkezik PS4-re és PS5-re, az ára ennek is 70 euró lesz és előrendelői ajándékok is járnak hozzá természetesen. Nem tudjuk mennyire valós, de teljesen hivatalos sajtóközleménynek tűnik az eredeti anyag, így elég nagy az esély erre.

Még több a témában...

TESZT: Outriders

Héja Szabolcs

Gyönyörűen fest a Resident Evil Village PS4 Pro-n is

Héja Szabolcs

Nagy szerepe lesz az időjárásnak az új Battlefield részben?

Héja Szabolcs