Game from Wide Screen
Image default
PC PlayStation Tesztek

TESZT: Godfall

Isteni színjáték, csak átvitt értelemben.

Be kell ismerjük: a Godfall már azelőtt bevonult a videojátékos történelemkönyvekbe, hogy úgy igazán megtudtuk volna, miről is szól a játék. Ez volt ugyanis az első PlayStation 5-re hivatalosan bejelentett projekt, amikor a konzolnak nemhogy a részleteit, de még a logóját sem ismertük. További érdekesség, hogy a játék nem a Sony szárnyai alól nőtt ki, hanem az a Gearbox bábáskodott felette, akiket tulajdonképpen fejlesztőként ismerünk leginkább (Brothers in Arms, Borderlands). 2016 óta azonban játék kiadással is foglalkoznak (We Happy Few, Risk of Rain 2), így ők karolták fel a Counterplay Games játékát.

Egyértelműen a Godfall a legnagyobb dobásuk eddig a srácoknak, hiszen annak ellenére, hogy a 75 fős kaliforniai stúdióból többen is dolgoztak nevesebb projekteken, így együtt csak egy kisebb címen ügyködtek korábban és a Duelyst névre keresztelt kártyás játék, körökre osztott stratégia hibridre még a Kickstarter kampány is nehezen állt össze. Persze a tapasztalat ott van a tarsolyban, de egy új csapatnál mindig ott van az a kérdés, hogy a különböző helyekről érkezett szakemberek képesek-e együtt dolgozni, működik-e a kémia, illetve hiába jó egy-egy munkaerő külön-külön, ha a részek nem állnak össze egy kerek egésszé.

Nem szép dolog előre leírni valamit, de bizony az első képsorok után már predesztinálható volt, hogy a játék egy tipikus nyitócím lesz. Vagyis maximum látvány, kérdőjeles gameplay. Sajnos rögtön az elején le kell lőjük a poént, bejött a jóslat. A játék rendkívül szépnek mondható, ügyesen használja a PlayStation 5 grafikai képességeit (főleg a ray tracinget), tényleg úgy csillog-villog helyenként, mintha nem is lehetne manapság már másképp elképzelni egy videojátékot.

Csakhogy a látvány nem minden, ott van mindig az a fránya játszhatóság is, amely akárhogy nézzük, hosszútávon mindig fontosabb lesz. A Godfall pedig itt bukik el. A játék a looter-slasher műfajban indul. Hogy mi is az? Nos, a Destiny-t, az Anthem-et meg például a Borderlandset szokás looter-shooternek hívni, a többi pedig innen könnyen levezethető, mivel jelen esetben nincsenek lőfegyverek, csak szúró és vágóeszközök. Igen, a játék java részében az lesz a feladatunk, hogy aprítsunk és gyűjtögessünk. Új fegyvereket, páncélokat, tapasztalati pontokat, skilleket, vagyis mindent amit egy hasonló akció RPG-ben szokás. Grindolni fogunk tehát napestig, hogy felfejlesszük karakterünket egy végső nagy csatára – így lehetne zanzásítani a lényeget.

Ehhez egy viszonylag nagy, három részre osztott high fantasy világ lesz majd a porond. Föld, víz és levegő azok az elemek, amelyek az egyes settingeket meghatározzák és egy központi hubból érhetjük majd el a küldetéseket. A pályákon ugyan szabadon járkálhatunk, de a játékélmény nagyon is lineáris, csak illúzió a nagy szabadság. Apropó, egy menet közben használható térkép nem ártott volna, jónak érzem a tájékozódó képességemet, de sokszor éreztem elveszve magam a kalandozások során. Ellenfeleink elsőre változatosnak tűnnek és még ötletes megoldások is vannak (habár a spanyolviaszt azért nem találja fel a játék), de egy idő után csakhamar önismétlővé válik az élmény.

Sztori szerint egy olyan fantasy világban járunk, ahol mindenki tetőtől talpig páncélba bújva létezik, de az igazán menő arcok ehhez valamiért állatokra emlékeztető maszkot is hordanak. Orin és Macros két testvér, békében és szeretetben élnek, míg egyikükön (utóbbin) felül nem kerekedik a megalománia és a hatalomvágy. Ennek oltárán pedig mindent képes feláldozni, még a családi békét is felrúgni. Az intróban láthatjuk is, ahogy a tesók seregei összecsapnak, majd az általunk később irányításra kerülő Orin elbukik és csaknem ott hagyja a fogát a fivérével folytatott párbajban. De óriási fordulattal túléli, így mi más is lehetne a cél, mint megerősödni és visszavágni.

Ugyan papíron izgalmasan hangzik a felütés… Nem, csak viccelek – egyáltalán nem az már elsőre sem. Meg kell hagyni, az átvezetők pöpecül kivitelezettek, de az érdeklődést nem sikerül velük fenntartani. Persze egyéni ízlés dolga, hogy ki mennyire tudja befogadni a történéseket, én magamon azt vettem észre, hogy nagyon hamar elvesztettem az érdeklődésemet az iránt, hogy mi is a szent cél. Pedig a főhősnek kellemesen mély baritonja van, ám a minőségi szinkronmunka sem tudja feledtetni sajnos a történet sablonosságát. Ez így egy viszonylag unalmas játékmenettel megspékelve pedig nem hangzik túl vonzóan.

Csak a grafika maradt tehát, hogy méltassuk és azt van is miért. A mostani divat szerint két módban is nyomulhatunk. Az egyik, az alapnak számító performance mód, ahol a felbontás ugyan nem 4K, de nem is 1080p, hanem valahol a kettő között. A lényeg, hogy meglehetősen szép a kép ahhoz, hogy elolvadjunk a látványtól és mellé a képfrissítés is hozza az elvárt (60 FPS) szintet. Popupok és textúra cserék ugyan néha zajlanak szemünk előtt, de egyrészt nem gyakran, másrészt viszonylag kulturáltan (nem hirtelen bepattanva a képernyőre, hanem inkább elegánsan fade-elve). A másik módozat a resolution mód, ahol mi más is lehetne a cél, mint a 4K. A játék szépen hozza is és valóban egy picit élesebb képet láthatunk, de cserébe a képfrissítés nagyon megsínyli a dolgot. A kameramozgatás már alapból olyannyira darabossá válik, hogy szinte élvezhetetlen lesz tőle az élmény, így én mindenképpen inkább az első változatot javaslom.

Kíváncsi lennék, hogy amikor a tervezőasztalon megszületett, hogy PlayStation 5-re jön csak a játék (persze csak konzolon, ugyanis PC-re is elérhető), akkor mi volt a fő motiváció. A játék ugyanis részben kiaknázza a konzol új vívmányait, például a Dual Sense haptikus visszacsatolását és az adaptív ravaszokat is használja a harcok során, de messze nem annyira, mint az Astro’s Playroom (azt hiszem ilyen téren sokáig lesz etalon a kis robot új kalandja). A legfrissebb hírek szerint pedig már hamar megtört a konzol exkluzivitás is, májusban már Xboxra is érkezik a Godfall. Hogy ez most eleve így volt-e tervezve, vagy a végeredményt látva született meg a döntés, az alighanem a Gearbox titka marad.

VÉGSZÓ

Szerettem volna megdicsérni a játékot, úgy álltam hozzá, mint bármelyik teszthez: tiszta lappal indult. Mivel viszonylag későn álltunk neki a tesztelésnek a PS5 hiánya miatt, ezért volt alkalmam mások élménybeszámolóit is elolvasni és hát finoman szólva sem lett ajnározva sehol. Mondjuk talán azt a lepontozást sem érdemli meg, mint amit több helyen is látni, alapvetően nem rossz játék a Godfall, csak hát nem is különleges. Valószínűleg mindenkinél extra szorzót jelentett a következő generációs dac, amely kapcsán azt várják az emberek, hogy a világ legszuperebb játékait kapják meg a konzol mellé. Csakhogy ez sosem volt így, s ez a szabály jelen esetben további erősítést nyert. Azért aki kicsit is kacérkodik a gondolattal hogy kipróbálja, várjon meg egy leárazást és akkor bátran belevághat, ha nincsenek túlzott elvárásai.

Még több a témában...

Nagyon erős lehet a Microsoft idei éve

Héja Szabolcs

Milyen játékok érkeznek idén az Xbox konzolunkra?

Héja Szabolcs

Nem lesz vészesen nagy a Hitman 3 első napos frissítése

Héja Szabolcs