Főoldal Filmek Andy Serkis rendező mellett Tom Hardy is besegít a Venom 2. forgatókönyvírásába
Filmek

Andy Serkis rendező mellett Tom Hardy is besegít a Venom 2. forgatókönyvírásába

A napokban tudtuk meg, hogy Andy Serkis rendezi a Venom 2.-őt, most pedig az derült ki, hogy Tom Hardy is besegít a forgatókönyvírásába.

560
Venom

A napokban tudtuk meg, hogy Andy Serkis rendezi a Venom 2.-őt, most pedig az derült ki, hogy Tom Hardy is besegít a forgatókönyvírásába.

Alig pár napja, hogy kiderült, Andy Serkis váltja Ruben Fleischer rendezőt a Venom 2. élén, aki máris megosztott néhány részletet a folytatásról, hogy mire készülnek Tom Hardyval közösen. Igen, mint kiderült, Serkis a forgatókönyv elkészítésébe a film főszereplőjét alakító Tom Hardyt is bevonta.

MoziShop

A direktort épp A Christmas Carol című sorozat sajtókörútja során kapták mikrofon végre, amely során néhány dolgot megosztott következő nagy projektjéről is:

[penci_blockquote style=”style-1″ align=”none” author=”Andy Serkis”]Éppen csakhogy elkezdtem dolgozni rajta, szóval van néhány ötletem a kalandhoz, és hogy vizuálisan mit szeretnék látni, és hogyan tudjuk a karaktereket egy másik irányba terelni. [..] Nagyon örülök, hogy együtt dolgozhatok ezzel a kiváló színésszel. Ez egy fantasztikus franchise. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy engem kértek fel rendezőnek. Olyan érzés ez, mintha egy kortárs történet lenne. Úgy gondolom,– legalábbis nagyon remélem – hogy a történet méltó folytatása lesz.[/penci_blockquote]

Serkis elárulta azt is, hogy az első részt is jegyző Kelly Marcel mellett Tom Hardy is dolgozik a szkripten, aminek másik főszereplője Vérontó lesz majd, akit Woody Harrelson kelt majd életre, akinek karakterét az első rész stáblista utáni jelenetében vezették fel néhány képkockán keresztül.

A Sony egyelőre nem jelentette be, hogy mikor tervezik bemutatni a Venom 2.-őt a mozikban, de ha minden jól alakul, akkor talán már jövő ősszel mozikban láthatjuk a szimbioták összecsapását.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

1 Hozzászólás

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Venom
Filmek

Bejelentették a Venom 3. alcímét, és a vártnál valamivel előbb jön

Tényleg ez lesz Venom utolsó menete? Néhány héttel korábban jön a harmadik...

Venom 2. - Vérontó
Filmek

A Venom 3. forgatási fotója árulkodik arról, hogy a film kapcsolódik az MCU eseményeihez

Eddig csak találgattunk, most a Venom 3. kulisszák mögötti fotója megerősítette a...