Főoldal Játékok Itt az ingyenes Gears POP!
Játékok

Itt az ingyenes Gears POP!

A mai második ingyenes játék ajánlatunk is megérkezett, amelyik egy igazán híres univerzumba fog elkalauzolni.

519

A mai második ingyenes játék ajánlatunk is megérkezett, amelyik egy igazán híres univerzumba fog elkalauzolni.

Nem is olyan sokára, pontosabban szeptember elejére érkezni fog az egyik leginkább durva játék a konzolos alkotások történetében. A cím egyik legnagyobb húzóereje a végtelen brutalitás, amellyel (és a lanceren található láncfűrész segítségével) el tudjuk intézni szinte az összes elő létformát. Igen, innen már ki lehetett találni, a Gears of Wars (most már csak Gears) világában fog ez az alkotás is játszódni. Illetve annyira nem is.

A brutalitásáról híres széria egy kicsit (sokkal) lágyabb vizekre evez a Gears POP!-al, amelyik IOS-re és Androidra lesz főképpen elérhető, azonban aki nem szívleli az ilyenféle játékot, az számítógépen is nekiláthat. Ez az igazán megnyerő koncepció a nagyfejű figuráiról ismert Funko és a Gears of War együttműködéséből születhetett meg. Lehet gyűjteni az eredeti játékokból már jól ismert karaktereket sőt, még harcoltathatjuk is őket.

Akinek nem elég a gyűjtés és a harcoltatás, az még fejlesztheti is a kis figurákat, hogy PvP-ben sikeresebb legyen ezáltal. Nem mehetünk el még az mellet a tény mellett, hogy elérhető a cross-platform mentés. Tehát, ha elkezdünk játszani a számítógépünkön majd később mobilon folytatnánk, nyugodtan megtehetjük. A Gears POP! a mai nappal vált elérhetővé IOS-re, Andorid-ra és PC-re.

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.