Főoldal Játékok Ma veszi kezdetét a 2KFEST
Játékok

Ma veszi kezdetét a 2KFEST

Fesztiválozz otthonról a 2K-vel.

380

A 2K bejelentette, hogy holnap veszi kezdetét a 24 órás globális élő közvetítés, a 2KFest. Az esemény az NBA 2K21 következő generációjának megünneplésére összehozza a zene, kosárlabda, játék és kultúra legjobbjait 2020. november 20. 9:00-tól egészen 2020. november 21. 9:00-ig. Felvonultatják az NBA és a WNBA szupersztárokat és legendákat. Emellett zenei tehetségek és influenszerek a világ minden tájáról csatlakoznak. Emellett exkluzív nyereményekkel készülnek egész napon át.

„A 2KFest a kosárlabdát körülvevő kultúra ünneplése. Mindennel, a sporttól a szupersztárokon át, egészen a zenéig és divatig, mi így tisztelgünk az életstílus előtt, ami az elmúlt több, mint két évtizeden át inspirált minket.” Mondta Alfie Brody, az NBA 2K globális marketing alelnöke. „Egy olyan évben, mely során széleskörű volt az élő események, köztük mérkőzések és koncertek lemondása és elhalasztása, büszkék vagyunk, hogy elhozhatjuk ezt az élményt a rajongóknak. Megünnepelhetünk a 2K közösséggel mindent, amit a kosárlabdában úgy szeretünk.”
 
A 2KFest házigazdája a sportközvetítő Ros Gold-Onwude, valamint a FIFA World Cup Golden Glove nyertese és a Real Madrid jelenlegi kapusa, Thibaut Courtois lesz. Aki egyben az NBA 2K Sundays házigazdája is focista és kosaras társai oldalán Twitch csatornáján. A legnagyobb NBA szupersztárok és legendák segítségével az esemény a sportok és a játék történelmét fogja ünnepelni. Egy sor egyedi szegmensen és interjún keresztül az általunk is tesztelt NBA 2K21 borítóatlétái, Damian Lillard és Zion Williamson, valamint Vince Carter, Anthony Davis, Kevin Durant, Shaquille O’Neal, Candace Parker, Ben Simmons és Jayson Tatum számol majd be arról, hogyan élték át a sport befolyását. De szó esik arról, miként azonosultak a kosárlabda életstílus más oldalaival. Előkerül a divat, művészet, zene és játék az NBA 2K-vel.
 
A pályán túlra tekintve és a zenék előtt tisztelegve, amik régóta részei a kosárlabda kultúrának és a 2K játékélménynek, a 2KFest számos előadást is tartalmazni fog a 24 órás esemény ideje alatt számos híres előadótól, mint:
 

  • ASIA – 88rising Presents: Rich Brian, NIKI, CHUNG HA, Dumbfoundead, Audrey Nuna
  • UK/EUROPEAitch, A COLORS SHOW with Nayana IZ (UK), Captain Roshi (FR)
  • AMERICASQuavo, Saweetie, Dame D.O.L.L.A, J.I The Prince of N.Y, Hotboii, YSB Tril

Az NBA 2K21 országszerte kapható PlayStation 5-re, PlayStation 4-re, Xbox Series X-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re. További információkért látogass el a www.nba.2k.com oldalra, vagy kövesd a játék hivatalos Facebook, Twitter, Instagram, TikTok és YouTube felületeit.

Szerző

Nappal tisztességes családapaként funkcionálok, de altatás után előveszem a controllerem, hogy kialvatlanra játszhassam magam.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Játékok

Rengeteg újdonságot és egy közkedvelt visszatérőt is hozott a The Borderlands Show legújabb epizódja

Rendkívül sok újdonságot hozott a legfrissebb The Borderlands Show.

Játékok

Új videósorozat vezet be a Mafia: Definitive Edition világába

Látványos képsorok csigázzák tovább a közönséget.