Game from Wide Screen
Image default
PlayStation

PlayStation 5 nyitócím lesz a Spider-Man: Miles Morales

Egy világ, két Pókember.

Az Insomniac Games 2018-as Spider-Man játéka a PlayStation 4 kínálatának egyik legnagyobb példányszámban eladott címévé vált röpke két év alatt. Az első rész már erősen sugallta, hogy valamilyen formában folytatódni fog a történet, de talán senki nem számított rá, hogy már idén belenézhetünk az új epizódba. A Welcome to the Future of Gaming esemény keretein belül a Sony bemutatta a Spider-Man: Miles Morales című játékot.

Miles karaktere 2011-ben tette először tiszteletét a Marvel füzeteiben, azóta pedig a rajongók egyik legnagyobb kedvencévé vált. Önálló képregénysorozata is kellően népszerű, de a 2018-as Irány a Pókverzum! című filmben lopta be magát végérvényesen a szívünkbe. Eredettörténetét a már említett, legutóbbi Pókember játékban is megismerhettük, azonban a friss előzetesen már ikonikus kosztümében pompázik.

A játékmenetről sok minden nem derült ki, de nehezen elképzelhető, hogy a két éve debütált, remekül működő formulától nagyban eltérne majd. Miles eddig nem látott képességei, különleges mozdulatai azonban pár képsor erejéig feltűnnek, és határozottan jól mutatnak a felturbózott grafikai motornak hála. A zenék és a látvány alapján a játék hangulata inkább a Miles-sztoriktól megszokott laza stílushoz igazodik, kissé elhatárolva azt elődjétől.

Habár egyelőre nehéz megmondani, hogy közvetlen folytatást kapunk, vagy egy különálló, a már felépített világon belül játszódó címként érkezik majd, de biztosan a PlayStation 5 megjelenésével együtt várható, vagyis az új kaland még idén esedékes.

Még több a témában...

Az Xbox Series konzolokon is tiszteletét teszi a Quantum Error

Fonyódi Dávid

Végső trailert kapott a Crash Bandicoot 4

Sinka Tamás

A Cyberpunk 2077 sztorija rövidebb lesz mint a Witcher 3 története volt

Fonyódi Dávid

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat