Game from Wide Screen
Image default
Xbox

Mik készülhetnek a Microsoft boszorkánykonyhájában?

Egészen sok projekt fut jelenleg is a redmondiak háza táján.

Egészen kiterjedt lett a felvásárlásokkal a Microsoft házon belüli stúdió kínálata. A legfrissebb nyilvános információk szerint jelenleg 23 belsős fejlesztőbrigád tudja kiszolgálni az Xbox platformot saját tartalmakkal. Nem csak kis méretűekről beszélünk, ugyanis olyan óriások is a részét képzik már, mint a Bethesda vagy akár a The Coalition és a 343 Industries. Néhány projektről már tudunk, de mik készülhetnek még a zárt ajtók mögött?

Az első és talán legérdekesebb még nem bemutatott dolog az IO Interactive-nál figyelhető meg. Ugyan nem belsős stúdió, de a pletykák szerint egy Xbox exkluzív alkotást készítenek jelenleg. Jelenleg „Dragon” kódnéven beszélnek róla és még nagyon korai fázisában járhat a fejlesztésnek. Jez Corden szerint egy elképesztően ambiciózus nyílt világú szerepjáték lesz. Valószínűleg nem a közeljövőben érkezik, azonban az E3-on már akár láthatunk is egy előzetest belőle, hiszen Jez szerint ez már el is készült és bizonyos emberek a Microsoft berkein belül már meg is tekinthették.

Szintén ő osztott meg pár dolgot a „tájfun” játékról is. Ez már sokkal nagyobb eséllyel lesz megmutatva az idén, hiszen viszonylag jól állnak a fejlesztéssel. Jez szerint ezt már egészen biztosan láthatjuk majd az E3-on és egy nyílt világú multiplayer alkotással kell majd számolnunk. Továbbá elmondta még, hogy a Forza Horizon 5 Dél-Amerikában fog játszódni és nem biztos, hogy cross-gen lesz (bár ezt csak pletyka szinten hallotta).

Beszélt még a Forza Motorsport következő részéről is, amit már gőzerővel tesztelnek az Xbox One konzolokon is. Volt szó róla, hogy csupán next-gen lesz, de a hatalmas chiphiány miatt valószínűleg lemondtak erről a törekvésről. A saját véleménye szerint pontosan ezért, még a Forza Horizon 5 is meg fog jelenni a jelenlegi generációs konzolokra is. Nem is olyan sokára meglátjuk, mennyi igazság volt ezen a pletykák mögött.

Még több a témában...

[E3 2021] Egyszerűen fenomenális volt az Xbox műsora!

Héja Szabolcs

[E3 2021] Ez történt az idei Ubisoft Forward keretei között

Héja Szabolcs

Mit tudhattunk meg a titokzatos Elden Ring kapcsán?

Héja Szabolcs