Game from Wide Screen
Image default
PlayStation Xbox

Megint izgalmas nyár elé nézünk a játékok szempontjából

Két izgalmas előadás is hivatalosan bejelentésre került az idei nyárra.

A pandémia természetesen a játékbemutatásoknak sem tett jót, a teljes szektor átrendezésre került és az egy ideje már haldokló E3 helyett is inkább az online műsorok vették át a helyet. Az idei évben azonban nem kell majd lemondanunk erről a show-ról, csak a klasszikushoz képest egy kicsit más megvalósítást kell majd várnunk tőle. Nézzük is mire számíthatunk a nyáron.

Idén végre megint lesz E3, viszont egy hatalmas csarnok helyett virtuálisan kerül ez megrendezésre. A hivatalos poszt alapján nemsokára több jó hírrel is tudnak számunkra szolgálni. Felmerül a kérdés, hogy így az online térbe való költözéssel visszatér-e a Sony a kiállítók közé, vagy megint tart egy saját State of Play-t és ott leplezi le a játékait. Félreértés ne essék, idén is sok dolgot tud majd mutatni az óriás japán cég.

Visszatér idén is a tavaly nagy sikereket elért Summer Game Fest is. Fontos megjegyezni, hogy most nem lesz egy hónap hosszúságú és új színeket is kapott erre az alkalomra. Tavaly mint tudhatjuk, az egyik legfontosabb nagy kiállító a Microsoft volt és így valószínűleg idén is ott fogják megmutatni az őszi/téli kínálat nagy-nagy részét. Mozgalmas egy nyárnak ígérkezik az idei is, rengeteg játékmegjelenéssel és bejelentéssel fűszerezve, csak győzzük követni őket.

Még több a témában...

A Sony bejegyezte a PlayStation Experience végjegyét!

Héja Szabolcs

[E3 2021] Egyszerűen fenomenális volt az Xbox műsora!

Héja Szabolcs

[E3 2021] Ez történt az idei Ubisoft Forward keretei között

Héja Szabolcs