Game from Wide Screen
Image default
Nintendo PC PlayStation Xbox

Júliusban támad a Ubisoft E3-at helyettesítő showja

A francia cég a Ubisoft Forward című digitális műsorában leplezi le az elkövetkezendő hónapok újdonságait.

A francia cég a Ubisoft Forward című digitális műsorában leplezi le az elkövetkezendő hónapok újdonságait.

Tudjuk jól, hogy az E3 idén elmarad, sőt tegnap óta azt is, hogy gyakorlatilag minden egyéb nagy videojátékos rendezvény is. Az élet azonban nem állhat meg és ezt a Ubisoftnál is tudják. A franciák csakúgy mint mások, digitális showval készülnek, amelynek most a nevére és időpontjára is fény derült.

A Ubisoft Forward július 12-én lesz majd látható este 9-es kezdéssel. Gyakorlatilag borítékolható, hogy azt a műsort láthatjuk majd (csak kicsit más formában) amelyet Los Angelesbe vitt volna cég. Korábbi üzleti jelentések kapcsán tudjuk, hogy a Watch Dogs Legion, a Rainbow Six Quarantine és a Gods & Monsters hármasára még mindenképp számíthatunk az elkövetkezendő egy évben, nemrég pedig az Assassin’s Creed Valhalla is bemutatkozott, ám nem tudjuk hogy mi újság a rég nem látott Beyond Good & Evil 2-vel. Ha pedig arra gondolunk, hogy azért a Ubisoftnál gyakran záródott úgy a show, hogy “van itt még egy utolsó dolog”, akkor azért számíthatunk némi meglepetésre is.

Még több a témában...

Az Xbox Series konzolokon is tiszteletét teszi a Quantum Error

Fonyódi Dávid

Végső trailert kapott a Crash Bandicoot 4

Sinka Tamás

A Microsoft felvásárolta a Bethesdát birtokló ZeniMax Mediát

Sinka Tamás

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat