Game from Wide Screen
Image default
PC

Hátborzongató új játékot jelentett be az 1C Company

Korai hozzáférésben már el is érhető ez a démoni kaland.

A Horror Story: Hallowseed egy egyszemélyes, sztorivezérelt pszichológiai horror, ami egy fiktív, elfeledett és rejtélyes démoni terrorba burkolódzó helyszínen játszódik. Három barát az erdőben táborozik, mikor egy sötét esemény elragadja őket, és ketten közülük eltűnnek. Egyedül egy ismeretlen helyen Michael válaszok után kutat arra, hogy mégis mi történt, miközben igyekszik barátai nyomára lelni.

A jelenleg elérhető korai hozzáférésű változat bevezeti a játékosokat a történetbe, amit az idén nyárra tervezett teljes verzió egy még nagyobb térképpel, több felfedezhető szinttel, számos új játékbeli eseménnyel / mikrorémisztéssel és fejtörővel, valamint összességében körülbelül 6 órányi játékidővel fogja bővíteni. Nézzük, mik is jellemzik leginkább ezt az alkotást a kiadó elmondása alapján!

  • Gazdag történet – A játékost egy falu története vezérli, ami egykor Isten útját követte, de egy sötét erő elcsábította néhányukat és a sötétség szolgáivá tette. Miközben barátai megmentésén dolgozik, Michaelnek fel kell fednie milyen szerepet játszik ebben a tragédiában.
  • Mikrorémisztés-rendszer – Rémisztő események véletlenszerű rendszere, ami a játékos a környezettel való interakciója alapján aktiválódik, és garantáltan felugrasztja a székéből (vagy kanapéjából).
  • Rémisztő hangulat – Magával ragadó hangok és káprázatos látvány.
  • Olyan horror klasszikusok inspirálták, mint az Insidious, a The Conjuring és a The Exorcism of Emily Rose.
  • A Hallowseed Jeff Winner Horror Story-sorozatának első fejezete.

A Horror Story: Hallowseed jelenleg korai hozzáférésben elérhető a Steam kínálatából.

Még több a témában...

TESZT: Outriders

Héja Szabolcs

Gyönyörűen fest a Resident Evil Village PS4 Pro-n is

Héja Szabolcs

Ingyenes lesz a Witcher és a Cyberpunk frissítése

Héja Szabolcs