Game from Wide Screen
Image default
PC PlayStation Xbox

Elhalasztják a GDC 2020-at

Rengeteg cég visszamondta a szereplését ezért ellehetetlenült a rendezvény.

Rengeteg cég visszamondta a szereplését ezért ellehetetlenült a rendezvény.

Sajnos az elmúlt hetekben már rengeteg negatív vonatkozását láttuk a koronavírus okozta világjárványnak a játékvilágra nézve is. Elmaradt például a Taipei Show, illetve rengeteg cég, például a PlayStation is visszamondta szerepléseit a mostanában esedékes rendezvényeken. A Pax East ugyan még meg lett tartva (épp most zajlik) de a március 16. és 20. közt esedékes Game Developers Conference komoly veszélybe került. Olyan jelentős iparági képviselők döntöttek a távolmaradás mellett a Sonyn kívül, mint a Facebook, a Kojima Productions, az Epic Games, a Unity, vagy a Microsoft.

A videojáték fejlesztők első számú rendezvényének szervezői eleinte próbálták nyugtatni a kedélyeket és biztosítani mindenkit arról, hogy mindent megtesznek a résztvevők biztonságáért. Miután azonban az elmúlt nap során további cégek (Gearbox, Activision, Blizzard) csatlakoztak az előbbi sorba, kénytelenek voltak változtatni az álláspontjukon és elhalasztani az eseményt.

https://pagead2.googlesyndication.com/pagead/js/adsbygoogle.js (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({});

Egy közleményben adták a világ tudtára a döntést, miszerint egy későbbi, vélhetően nyári időpontban szeretnék pótolni a mostani halasztást, ám a dolog nem lesz olyan egyszerű. A koronavírussal kapcsolatos dolgok addigra talán lecsengenek, viszont egy ilyen kaliberű eseményt nem olyan egyszerű átpozicionálni, hiszen mindenkinek szoros ütemterve van, saját rendezvényei vannak, nem is beszélve más eseményekről.

Könnyen elképzelhető, hogy egy könnyített, kisebb kaliberű GDC lesz a nyári változat, sőt még az is, hogy végül a végleges törlés mellett döntenek majd, de egyelőre mindenkit biztosítottak a szervezők, hogy dolgoznak a megoldáson. Mindenesetre a mostani figyelmeztető jel, hogy más események is hasonlóképpen járhatnak (idén például nem lesz Genfi Autószalon sem). Ugyan az E3 csak később esedékes, de az ESA-nak is el kell kezdeni egy vész-forgatókönyvet írnia, illetve ha a közelmúltban történt botrányaira gondolunk, ez még kapóra is jöhet nekik, egy évvel többet gondolkodhatnának a rendezvény átstruktúrálásán.

Még több a témában...

A Sony bejegyezte a PlayStation Experience végjegyét!

Héja Szabolcs

[E3 2021] Egyszerűen fenomenális volt az Xbox műsora!

Héja Szabolcs

[E3 2021] Ez történt az idei Ubisoft Forward keretei között

Héja Szabolcs