Game from Wide Screen
Image default
Xbox

Egyre több jel mutat arra, hogy idén érkezik a Starfield

Egy egészen jelentős dolog derült ki a játékkal kapcsolatosan.

Manapság nagyon ellentétes jelentések láttak napvilágot a Bethesda alkotása kapcsán. Egyesek csak azt tudják elképzelni vele kapcsolatban, hogy jövőre fog érkezni, ugyanis a pandémia egy kicsit sem kímélte a játékfejlesztőket. Mások hallani sem akarnak erről, hiszen szerintük alapvetően a 2020-as évre volt tervezve a rajt és már így is több mint egy évet csúsztak vele, tehát valószínűleg nagy része készen van az alkotásnak.

A legfrissebb információk az utóbbi tábor értesüléseit látszanak alátámasztani, hiszen napvilágra került az a hír, miszerint a Microsoft már egészen jelentős reklámhelyeket vásárolt a játéknak az idei év folyamán.

Érdekességnek tekinthető az is a témában, hogy a Bethesda a napokban körbeküldött egy kérdőívet, amelyben a játékosok szokásait próbálták felmérni. Ebben az egyik kérdés a karakter testreszabhatósága mellett, kitért az űrhajó hasonló tulajdonságára is. Természetesen ezek még nem garantálják az idei megjelenést, azonban érdekes lenne, ha a Microsoft bevállalna még egy, a Halo Infinite méretű fiaskót a reklámozással. Nagyon kíváncsiak vagyunk rá, hogy tényleg érkezik-e még idén a Starfield, és ha igen, milyen minőséget fog majd képviselni a Bethesda következő szuperprodukciója. 

Még több a témában...

[E3 2021] Egyszerűen fenomenális volt az Xbox műsora!

Héja Szabolcs

[E3 2021] Ez történt az idei Ubisoft Forward keretei között

Héja Szabolcs

Mit tudhattunk meg a titokzatos Elden Ring kapcsán?

Héja Szabolcs