Game from Wide Screen
Image default
PlayStation Xbox

A Silent Hill és a Gravity Rush alkotója új horror játékon dolgozik

Úgy néz ki, ez az időszak a horror művek szerelmeseinek hoz jó híreket.

Keiichiro Toyama megosztott egy pár érdekességet a készülő játékáról, ő állt többek között a Silent Hill és a Gravity Rush mögött is. Hosszú idő óta az első több platformra megjelenő alkotása lesz ez, hiszen az elmúlt években a PlayStation kreatívjainak kötelékében dolgozott. 

A Bokeh Game Studio idén Augusztus 13-án lett alapítva és Decemberben nyert nyilvánosságot a létezésük. Toyama elmondta, hogy jelenleg egy olyan akció-kaland játékon dolgoznak, amely tetszeni fog az eddigi munkáiért rajongók számára. Az alapköve egy jól megírt sztori lesz és harcolhatunk is majd benne időnként. Nagyon kidolgozott és komoly hátterű világ képzi az alapját a címnek. Mikor megkérdezték róla, hogy a Silent Hill-hez hasonló horror vagy inkább a Gravity Rush féle anime stílus fog majd uralkodni a műben, így felelt. 

Ha a kettő közül kéne választani inkább a Silent Hill felé billenne a mérleg nyelve. Fontos azonban leszögezni, hogy ez sokkal inkább egy szélesebb kör számára megfelelő játék lesz, tehát nem szabad arra számítani, hogy a hardcore horrort fogja képviselni.”

Fő platformként PC-re fejlesztenek, azonban megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy annyi konzolra is el tudják juttatni az alkotásukat, amennyire az csak lehetséges. A megjelenési célablak körülbelül 2023-ra van belőve, így addig még nagyon sok dolog történhet. Ezt az időt figyelembe véve, valószínűleg az említett célplatformok inkább már a PS5 és az Xbox Series X/S lehetnek.

Még több a témában...

A Sony bejegyezte a PlayStation Experience végjegyét!

Héja Szabolcs

[E3 2021] Egyszerűen fenomenális volt az Xbox műsora!

Héja Szabolcs

[E3 2021] Ez történt az idei Ubisoft Forward keretei között

Héja Szabolcs